Harmadik gyertyagyújtás a Székhelyen

                                                             

Harmadik gyertyagyújtás – betlehemi történet

„Régen történt, nagyon régen, távol tőlünk, más vidéken…”
A szülők nagy izgalommal készültek arra, hogy elmeséljék a gyermekeknek a világ legszebb történetét, a KisJézus születését. Heteken át gyakoroltak, az apukák királyok és pásztorok szerepébe bújtak, az anyukák angyalként énekeltek, fuvola, furulya és gitár dallamai hangzottak fel. Végre elérkezett a várva várt nap. Az Ezüstfenyő óvodásai és a vendégek újra összegyűltek a Százszorszép csoportban, hogy Veronika nénivel együtt meggyújtsák az adventi koszorún a három gyertyát. Az első, a hit, második a remény, a harmadik pedig az öröm gyertyája volt.
Az előadás alatt közénk telepedett a karácsonyi csoda. Megható volt látni, ahogy a gyermekek csillogó szemmel és tátott szájjal figyelték a betlehemi történetet.
„Csillag ragyog égi réten, s a jászolban fekszik szépen rongypólyába betakarva, az újszülött kis Jézuska…”

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA